Fekete Bárány/1.rész/1.fejezet/a páratlan három

Bokor védte a Tülök-lakot

Fehérfalvát gyönyörű szép gyémántfényű patak szelte ketté.
A Lúdláb-hegy messze szétterülő talpánál csordogált a Gyémántfényű-patak.
Csodálatos környezetben fakadt, és gyönyörű kristálytiszta színe bearanyozta
az ott lakók napját megannyiszor.

Rekkenő nagy nyári meleg hűvös hajnalán
fekete gólya hozta el picinyke csomagját.
Letette a patak menti Tülök-lak kéményére, majd elment onnan Délnek.
Fekete bárány volt a csomagban, így őt hozta a gólya
újszülött lakónak.
De nem csak egy kis fekete foltocska volt azon,
hanem az egész-egész báránygyapjú egy éjfekete foltocska volt az maga.
A Gyémántfényű-patak parton szétszéledtek a falulakók
az ökör nagy haragjától.
Ennek az volt az oka, hogy a nagy állatnak
nem tetszett a bárányka. Bár az ökör nagy állatnak akár mindegy is lett volna az,
hogy a falunak egyel több lakója lehetett volna.
De akkor nap nagy durcás kedvében volt az ökör, na!

Mikor a fekete gólya is elszállt a kis
báránykától elbúcsúzva, a birka papa elindult a kéményen fölfelé
haladva érte. S míg Racka a kémény gyomrában kereste az utat, addig annak
párja az udvarról leste újszülött báránykáját kitartóan.
Rackának becsületes munkája volt. Ő végezte Fehérfalván a kertészeti munkákat.
Faluszerte híre ment jó munkájának. Nem csak jó kertész volt a Racka,
hanem még ráadásnak roppant leleményes is volt. Hogy megóvja az otthonát
a hívatlan vendégtől, ravasz csellel elültetett
egy pompázatos fényben úszó szömörcét.
A mérges szömörce csalfa volt, mert annak szinte mindene nagyon szúrt.
Ennek ellenére Racka kertésszel a szömörce bokor mégis jóban volt.
Szóval, ahogy bevetette magát a kormos kémény rejtekébe a Racka,
a gonoszkodó ökör leselkedni indult hamar.
A szerencsétlen ökre, nem a birkák otthonát védő mérges szömörcét
választotta rejtek helyének! Onnan figyelte az alkalmas pillanatot, hogy
mikor lophatja el a kéményről a kis csomagot. Ám ahogy ott várakozott,
a szömörcebokor egyre jobban védte tőle a Tülök-lakot.
Addig-addig fészkelődött a hívatlan vendég, míg azon kapta magát,
hogy vakarózik, de kegyetlenül. Itt-ott hozzáért a szömörcéhez,
aki meg roppant buzgalommal védte a birka otthont tőle.
Még a nyári szellő is bele-belefújt a bokor tövébe,
megrángatva így a mérges bokrot kedvére. Az ökör ugyan vakarózott,
de annak terve nem változott.


A nagy állat akkora volt, hogy kiegyenesedve
a Tülök-lakra könnyedén nem rá fújt! A rossz szelek segítették,
birka mamát el is szédítették. Hangtalanul támadták őt,
irtózatos erővel ők. Oly büdös volt annak szaga, mint a legrosszabb
fajta pocsolya. Fejre állt a Tincses tőle, a zöldellő fű ölében.


Bent a birka, kint a birka,
a kis bárány meg már hol van?
Fülön csípte, megragadta,
el is vitte már a tolvaj!


Bent a Racka, kint a Tincses,
Fekete bárány nincs meg!
Fülön csípte, megragadta,
nem elvitte az ökör tolvaj!